Helyi idő szerint este 6 órakor megérkezett Manuel Antonio Noriega a panamai Tocumen repülőtérre 6 Interpol tiszt és 2 doktor kíséretében. Szigorú biztonsági intézkedések közepette és a nemzetközi média jelenlétében, hosszú rendőri karaván szállította el egy közeli fogdába.
Noriegát most meg olasz börtönbe viszik
augusztus 17, 2011
fjanos A meggyilkoltatott és lefejezett ellenzéki politikus Hugo Spadafora családja Olaszországban szeretné Noriégát bíróság elé állíttatni. A család nagy része Olaszországban él, ahol Hugo a Bolognai orvosi egyetemen tanult. Alida Spadafora az áldozat húga azt mondta: “Az igazságszolgáltatás Panamában nagyon ügyeskedő. Törvények értelmében könnyen kerülhet (Noriega) házi őrizetbe és ráadásul semmisnek nyilváníthatják az ítéletet. Nagy a kockázata, hogy az áldozatok nem reménykedhetnek az igazságra.”
Franciaország kiadja Noriégát Panamának
augusztus 5, 2011
fjanos A panamai diplomácia és igazságszolgáltatás évekig tartó harca Noriega kiadatásáért végre meghallgatásra talált. Már elfogatása évében 1989-ben kérték az Egyesült Államokat, hogy küldjék vissza a diktátort és álljon bíróság elé hazájában emberiség ellen elkövetett bűnösségéért és Hugo Spadafora ellenzéki politikus meggyilkoltatásáért. Tovább »
Egy repülős iskola drog csempész hálózatként működött
július 27, 2011
fjanos A panamai hatóságok 25 személyt tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy repülést oktató intézményt kokain szállításra üzemeltettek. Több kilónyi fehér port a kolumbiai őserdőből az ottani gerillák (FARC) bázisáról Panamavárosig szállítottak sűrű rendszerességgel. A főügyész Javier Caraballo megjegyezte, hogy a repülős iskolát pontosan ebből a célból álcaként alapították, – amihez még hozzá fűzte- , egy ilyen intézmény nyitása rengeteg pénzt és időt igényel, nem is beszélve az akkreditációról. A helyszínen 14 repülőgépet, 256 kg kokaint, 15 gépkocsit, 7 tűzfegyvert foglaltak le. A járművekbe rejtett rekeszeket szereltek , melyekbe korábbi szállítmányból árut találtak. A “tanintézmény” több mint egy éve működött, mely becslések szerint komoly drogszállítmányt tudhat maga mögött.
Forrás: http://www.provincia.com.mx/12-04-2011/167206/
Munkavállalás Panamában: még egy gondolat
június 11, 2011
fjanos A panamai munkavállalással kapcsolatos bejegyzéshez szerettem volna még egy gondolatot fűzni. A blogcikkben leírt okokhoz, vagyis Panamában miért nem alkalmaznak külföldi szakembereket szerettem volna még, egy dolgot hozzáfűzni. Tovább »
Munkavállalás Panamában
június 6, 2011
fjanos Számos e-mailt kapok honfitársaimtól munkakeresés és letelepedés ügyben. Érthető módon mindenki csak menekül Magyarországról, egy jobb kilátásokkal kecsegtető egzisztenciát, újfajta életvitelt keresve. Miközben böngészik az Internetet, álmaikban megjelenik Panama, aminek többnyire az lehet az oka, hogy a weben tonnaszám jelennek meg ingatlanos cégek weboldalai, blogjai, melyek tejben vajban fürdő Kánaánként írják le az országot. Egyik érdeklődőnek írt levelemmel illusztrálva szeretném a kedves olvasóval megosztani a valóságot:









