Archive for the ‘közlekedés’ Category

Egy repülős iskola drog csempész hálózatként működött

A panamai hatóságok 25 személyt tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy repülést oktató intézményt kokain szállításra üzemeltettek.  Több kilónyi fehér port a kolumbiai  őserdőből az ottani gerillák (FARC) bázisáról Panamavárosig szállítottak sűrű rendszerességgel. A főügyész Javier Caraballo megjegyezte, hogy a repülős iskolát pontosan ebből a célból álcaként alapították, – amihez még hozzá fűzte- , [...]

Panamai kresz 1. rész

Mindenekelőtt úgy , mint Magyarországon Panamában is minden járműnek a közlekedéshez megfelelő állapotban kell lennie:

Toyota Carina Jesus

Jézust vezetni egy életstílus és sohasem hagy cserben.

Parkolni Panamában

Panamában így is lehet parkolni, de legalább nem számít bunkóságnak. Nem érdekel senkit jobban mondva ‘az vesse rá az első követ…’ filozófia.

Recycle: Latinos

Éppen egy dokumentumfilmet néztem a Discovery Channelen.  A fém újrahasznosításáról és a környezetvédelemről szólt. Az egyik jelenetben használt illetve totálkáros kocsikat zúztak be, az ebből kitermelt fémhulladékot később újabb kocsik gyártására vagy egyéb másra dolgozzák fel. Fejlett országokban filmezték, tehát néhány autó a bezúzás előtt a karosszériából ítélve elég jó állapotban volt.

Powered by WordPress | Designed by: heartburn remedies | Thanks to penny stocks, web design firm and seo jobs